Érik a próba

2009.06.06. 12:25

Szervusztok Mindenki,

Azt hiszem itt az ideje, hogy bejelentkezzem. Korábban még nem blogoltam egyáltalán, naplót sem írtam soha, szóval ezek az első szavaim, melyeket ilyen célzattal rögzítek. Azért is fura ez, mert korábban nem éreztem szükségét, hogy a pillanatnyi érzéseimet szavakba öntve rögzítsem, és később újraolvassam, most pedig akár engem nem ismerő emberek is olvashatják majd, amiket a zenekar alakulásával kapcsolatban irkafirkálok. Úgy tűnik, egyszer mindennek eljön az ideje. Ez a blog azért lesz érdekes, mert együtt figyelhetjük mi kerekedik ki abból, ami itt készül. Én nagyon bizakodó vagyok. Ez a trió számunkra mindenképpen érdekes tapasztalat lesz, de az a sejtésem, hogy Ti is, mármint akik rajtunk kívül még olvassátok ezt a blogot, fogtok benne újszerű dolgokat találni.

Úgy legyen! 

Körvonalazódik az első próba időpontja és anyaga. Két-három héten belül kipróbáljuk mennyire működnek majd trióban a saját ötletek illetve azok a dalok, amelyeket összeválogattunk játszási és átdolgozási céllal. Elindul az első ötletek alapján egy kísérletezős fázis, aminek a végére úgy gondolom hogy olyan dolgokat is fogunk tudni művelni, amelyeket eddigi pályafutásunk során még nem próbáltunk. A dolog kimenetele  igazából nem zsákbamacska, mert Crow-val és Berennel már több éve ismerjük egymást, azonban az eddigi közös formációkban nem tudtuk egymást  próbára tenni, és sokféle dologgal kísérletezni. Hát itt pedig ez lesz.

A kísérleti fázis után valamilyen formában meg fogjuk mutatni magunkat, de erről majd később.

Egyenlőre nincs még neve a triónknak, de ebben a stádiumban még nem is annyira létkérdés talán. Fontos azt is megemlítenem, hogy nem szigorúan három emberben gondolkodunk. Terveim szerint idővel vendégek is megjelennek majd a zenekarban koncerteken, illetve az egyéb formában való megjelenéseken, amiről még korai beszélni ugyan, de nem látom okát miért ne írjam le, ígyhát leírtam.

Üdv mindenkinek, jó hétvégét, aztán majd még jelentkezem.

A bejegyzés trackback címe:

https://rakendroll.blog.hu/api/trackback/id/tr121167171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása