Yo Napot,

Írok valami kis bejegyzést, merthogy történnek ám a dolgok, csak nehéz időt szakítani mindenre.

Ahogy a címben is írom, május 4-én lesz az első koncertünk a Filter Klubban az Almássy térnél! Nagyon örülök, hogy végre eljutottunk addig, hogy koncertképes a zenekar. Az utóbbi néhány hétben a hangsúly a vizualizáció megoldásán volt. Hegedűs Tamás alias Thomas a VJ-nk, aki nagyon kreatív animációkkal járul hozzá a produkcióhoz.

Thomas régóta rajzol mindenféle témában (http://tomhegedus.atw.hu/ ; pl Wendigo borítókat is ő rajzolta), és animációkat is készít, de ez lesz az első alkalom, hogy egy produkcióval összefonódik a tevékenysége. Neki is új a VJ terep, így együtt tudunk fejlődni, és agyalni a dolgokon. Az volt a célunk, hogy az első koncerttől kezdve vizuális élményként is hasson a String Theory, és ez össze is fog jönni. Az a legjobb az egészben, hogy a kreatív lehetőségeink szinte korlátlanok, és csak idő és kitartás kérdése, hogy milyen gyorsan tud fejlődni a móka. Az lesz a nagyon érdekes a koncertben, hogy nagyon kötetlen, sok improvizációra lesz tér. Tudom, hogy ez jól és rosszul is elsülhet, de azt hiszem, hogy eléggé felkészült a csapat ahhoz, hogy bele merjünk vágni ilyesmibe. Szóval a május 4 mérföldkő lesz számunkra, és szerénytelenül állítom, hogy egy legenda kezdete lesz :-D

Viszlát 2010. Május 4-én este a Filter Klubban!

Üdv,

Jozzy

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rakendroll.blog.hu/api/trackback/id/tr401931297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása